Összes oldalmegjelenítés

2012. július 25., szerda

Fanfiction - 2.rész

Sziasztok! Elkészült a 2. rész, remélem ez is elnyeri a tetszéseteket! És mégegyszer meg szeretném köszönni azoknak, akik az előző fejezethez írtak kommenteket :) Lent légyszi pipáljatok! :)


2.rész - Változások

- Mit kérsz? A negatív vagy B pozitív? – dobálta a vérzacskókat Damon egyik kezéből a másikba. Bár neki is nehezek voltak ezek a pillanatok, próbált legalább ő erős maradni. Tisztában volt vele, hogy a siránkozással nem mennek semmire.
Elena arcán a kétségbeesés és a vér iránti undor lett úrrá. Csak állt a Salvatore testvérek között, teljesen magába borulva. Gondolatai örvényszerűen keringtek a fejében, köztük ezernyi apró, bár annál jelentőségteljesebb kérdéssel vegyítve, amikre nem tudott választ adni. De talán nem is akart. Nem akart a jövőre gondolni. Ha csak egy pillanatra is eszébe jutott, egyetlenegy érzelme vette át felette a hatalmat, ez pedig a félelem volt. Félt, az elkövetkezendő napoktól, hónapoktól, de legfőképp saját magától. A vámpírlét legtöbbször megváltoztatja az embereket. A vér iránti vágy beszűkíti tudatukat, s csak eme folyadék irányítja őket. Persze kivétel mindig van, de azoknak belső harcok sorait kellett megvívni, az emberségük megmaradásáért. A lány tudta, hogy nehéz lesz az elkövetkezendő időszak, de reménykedett benne, hogy nem kell majd egyedül átvészelnie. Ott lesznek neki a barátai, szerettei. Gondolatmenetét Stefan érintése zavarta meg a vállán.
- Elena, kérlek! – nyújtotta felé a vértasakot a fiatalabb Salvatore. – Muszáj innod! – mondta alig hallhatóan, majd végigsimított a lány kezén. Elena magára erőltetetett egy hihetőnek nem nevezhető mosolyt, majd kezébe vette a folyadékot.
- Nekem… ez nem megy. – suttogta a fejét rázva. Hangja ezernyi érzelemről árulkodott. De még maga a lány sem tudta, mik kavarognak pontosan a fejében.
- De igen, meg tudod csinálni! Nem vagy egyedül, ezt sose felejtsd el! – szólt bíztatóan Damon.
Igaza van. – gondolta magában a lány. – Damonnek és Stefannak egyedül kellett megbirkózniuk a vámpírsággal. Nem segített nekik senki, teljesen magukra voltak maradva. De nekem itt lesznek a szeretteim. Van kire támaszkodnom, számíthatok rájuk! – folytatta Elena magában. A lány gyengéden elmosolyodott, de ez már nem olyan volt, mint az előbbi. Ez a mosoly még csak nem is hasonlított az előző erőltetett vigyorához. Ez a mosoly igazi volt, és ez nem csak abban nyilvánult meg, hogy a szája sarka felfele görbült, a szemei is mosolyogtak. Csillogtak, hiszen most már biztosan tudta, hogy nem kell egyedül végigcsinálnia. És ez számára mindennél többet jelentett.
 Lassan kezei közé vette a jövőbeli táplálékforrását, s alig észrevehetően belekortyolt. Hirtelen minden megváltozott. Mintha egy új, teljesen más világba csöppent volna. Érezte, ahogy vámpírfogai felhasítják a bőrét, s a vér hatására előbújnak. Szemei elsötétültek, az erek kirajzolódtak apró, törékeny arcán. Minden olyan más volt. Érzékszervei felerősödtek, hallotta kint a madárcsicsergést, a szél suhogását, amint megmozgatja a fák lombjait. Úgy érezte, mintha újjászületett volna. Bár ez egy bizonyos mértékben ez így is van. Mikor már majdnem kiitta a tasak teljes tartalmát, a rég elfelejtett emlékei villámcsapásszerűen nyilalltak a tudatába. A hirtelen ért sokk hatására eldobta a tasakot, s kérdő tekintetét Damonre szegezte. Míg Stefan értetlenül szemlélte a kialakult helyzetet, az idősebb Salvatore nagyon is jól tudta, mi kavaroghat a lány fejében. Tisztában volt vele, hogy amint a lány vámpírrá változik, vissza fognak térni az emlékei. Elena nem tudta, mit tegyen. Érezte, amint lassan, de biztosan a sírás lesz úrrá rajta. Egyedül akart lenni. Tekintetét továbbra is Damonre szegezte, miközben egy könnycsepp tört utat magának. Amilyen gyorsan csak tudott megfordult, és futásnak eredt. Nem tudta, hova tart, csak szaladt ameddig csak a lába bírta. Az utcára érve egy pillanatra megállt, majd újra vámpírsebességgel a temető felé vette az irányt. Elméjében óriási zűrzavar dúlt, amit már nem bírt tovább elviselni. A temetőhöz érve megállt, s leült szülei sírjához. Bár legbelül szégyellte magát, de már régóta nem járt itt. Csak ült a sír mellett, és zokogott. – Miért ilyen bonyolult minden? – kérdezte magától. Ahogy kezdte kizárni a külvilágot, úgy vették át felette az irányítást az elfeledtetett emlékei.
- Mi volt ez? – kérdezte Stefan, miközben Damon pillantását fürkészte, hátha kiolvas belőle valamit. Valamiért meg volt róla győződve, hogy a bátyja nem fog kielégítő választ adni. És így is lett. Damon csak állt jégbe fagyva, teljesen összezavarodva. Sejtette, hogy ennek nem lesz jó vége.
- Meg kell találnunk! – mondta, majd azzal a lendülettel az ajtó felé vette az irányt.
- Jó, de mégis merre mehetett? – kérdezte Stefan kétségbeesve. Aggódott a lányért. Nem hitte, hogy a történtek utána újra őt fogja választani Elena, s ezért mindent meg fog tenni, annak érdekében, hogy nem veszítse el többet.
- Nem tudom. Te menj a városba, én pedig megnézem az erdőben. – szólt Damon, de nem várta meg a választ, vámpírsebességgel indult meg az erdő felé.
Stefan sem habozott tovább, amilyen gyorsan csak tudott a Gilbert ház felé száguldott, hátha a lány hazament.
Egy szerelmet akarsz, ami felemészt. Szenvedélyt akarsz, és kalandot, és még egy kis veszélyt is. – visszhangoztak Elena fejében az emlékek. Szimpatikusnak találta Damont, sőt vonzónak. Miért kellett elfeledtetnie? Tényleg ezt akarná? Egy szerelmet, ami felemészti? Szenvedélyt és kalandot, egy kis veszéllyel fűszerezve? Ezek csak néhány apró kérdések voltak a sok közül, amikre Elena hiába is próbálta volna a választ megfejteni.
A következő pillanatban már egy másik helyszínen kalandozott, ez pedig a lány szobája volt. Damon állt előtte a nyakláncával a kezében.
Csak ki kell mondanom egyszer. Muszáj hallanod… Szeretlek, Elena. És mivel tényleg szeretlek, nem lehetek önző veled. És ezért nem tudhatsz erről… Nem érdemellek meg. De az öcsém igen. Bárcsak ne kellene elfelejtened. De el fogod… - Elena emlékezett mindenre. Emlékezett arra a könnycseppre, amit Damon hullajtott, s érezte amint az ő arcát is mindjárt ellepi a sós könny. Becsukta a szemét, azzal is próbálta bent tartani a szökni próbáló cseppeket. De mihelyst újra kinyitotta, a könny vízesésként árasztotta el arcát. – Miért? Miért feledtette el velem? Talán... – de még magában sem merte befejezni a mondatot. Félt. A tudatába legbelül egy apró kis szikra férkőzött be, miszerint talán rosszul döntött. S akármennyire is próbálta ezt a szikrát elpalástolni, s figyelmen kívül hagyni, soha nem tudhatta, mikor kap lángra, és kerekedik belőle óriási tűz.
Gondolatmenetéből egy halk, mégis észrevehető reccsenés ugrasztotta ki. Felállt, s egy fiatal lányt pillantott meg, amint a sírok között sétál. Elenát hirtelen olyan érzés fogta el, amit eddig még soha nem érzett. A vérszomj. Tudatát ellepte a sötét köd. Minden, ami eddig számára fontos volt, megszűnt létezni, az egyetlen dolog, ami a figyelme középpontjában állt az a vér iránti vágy volt.
Ne… Elena, ne menj oda! – ismételgette magában, de már késő volt. A lábai már heves iramban trappoltak a lány után, s mire észbe kapott, már belemélyesztette fogait a lány húsába. A vér iránti szomj elhatalmasodott rajta. Nem tudott leállni. De nem is akart. Tudta, hogy minél több vért szív ki a lányból, az annál közelebb kerül a halálhoz, de nem érdekelte. Nem érzett bűntudatot, csak nyelte az életet jelentő folyadékot. Nem törődött mással csak magával. Legbelül talán harcolt az ösztönei ellen, most mégis kevésnek bizonyult. Mire észbekapott volna, már túl késő volt. A lány holtan esett össze.

6 megjegyzés:

  1. Eli!
    Fuuu, így hirtelen nem is tudom, mit "mondhatnék". Elolvastam, és csak azt tudom, hogy szuper ez a fejezet, nemcsak tetszik, IMÁDOM! Olyan szépen megfogalmaztál mindent. Olyan sok dologra figyelsz, nagyon összetett, és nagyon- nagyon jó. Hát azt hiszem ezt pontosabban most nem tudnám kifejezni. Csak így tovább, örülök, hogy megtaláltad az oldalam, és cserét kértél, mert ezt a történetet érdemes olvasni!
    Puszillak, és még sok- sok rendszeres olvasót és kommentelőt kívánok!
    Nina

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen a sok-sok dicséretet, tényleg nagyon jól esik, örülök, hogy tetszik :) Puszi

    VálaszTörlés
  3. Szia Eli :) Én is csatlakoznék Nina kommentjéhez :) Tényleg nagyon jó lett a folytatás :) Nagyon precízen fogalmazol, és ez az olvasó számára felettébb üdítő. Az érzelmeket is maximálisan át tudod adni. Van egy tippem a folytatásra...nos, majd meglátjuk bejön-e :) Végül; Gratula!!! Puszi

    VálaszTörlés
  4. Szia Andie! Köszi a kommentet, nagyon örülök, hogy tetszik a rész:) És kíváncsi vagyok, bejön-e a tipped :D Puszi

    VálaszTörlés
  5. A sztori maga tetszik. Mindig is Delena fan voltam, szóval örültem, amikor rábukkantam a történetre. Azonban sajnos meg kell mondjam, nem ütötte meg azt, amit vártam. A cselekmény sűrített, túl sokat akarsz egyszerre leírni. Nem hagyod kibontakozni sem a szereplőket, sem a párbeszédeket. Ne siess ennyire, ezért ilyen rövidek a fejezetek. Szívesen olvastam volna még arról, hogy mit érez, miközben visszajönnek a Damon által elfeledtetett emlékei, erre hirtelen beugrik a képbe egy lány... aki három sorral később már meg is halt. Remélem, a kommentárom építő jellegűnek veszed. Ennek ellenére elolvasom majd a harmadik fejezetet is, amely - reméljük - már terjedelmesebb és rendezettebb lesz. Szóval sok sikert a továbbiakban.
    Jucus

    VálaszTörlés
  6. Szia Jucus!
    Természetesen építő jellegűnek veszem a kommidat, és igazat is adok :) Legközelebb próbálok majd jobban odafigyelni ezekre, és remélem a 3. fejezet már jobban fog tetszeni :)

    VálaszTörlés